napenergia hasznosító rendszerek

Tovább lapozok

Hírek, érdekességek

2016. Április 16.
Már jövőre megjelenik az Opel kínálatában egy új elektromos autó, az ígéretek szerint elérhető áron.

Az autó alapjait egy az egyben Chevrolet Bolt adja, a formát is minimálisan módosították. Ennek megfelelően az Ampera-e 320 kilométert tud megtenni egy töltéssel, ami jóval több, mint amit az átlagos villanyautók jelenleg ígérnek. A hatótáv kijelzésekor a kocsi figyelembe veszi a napszakot, az időjárást és a vezető vezetési stílusát is.

Az extralapos akkumulátorokat a jármű padlójába építik be, ennek köszönhetően elegendő helyet kínál öt személynek, illetve csomagjaiknak. Az Opel szerint az Ampera-e ugyanolyan tágas, mint egy hagyományos kompakt.

A hajtáslánc legfeljebb 145 km/h-s sebességre képes, de takarékos használattal akár 400 kilométerre is növelhető a hatótávolság. Árát egyelőre nem közölték, német lapok szerint 30 ezer euró (9,3 millió forint) körül lehet. Ez jóval versenyképesebb a BMW i3-as áránál, bár nem kevés pénz egy kompaktért.

 

Forrás: origo.hu